Tejes puszi

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én úgy szeretem az Anyukámat. Van egy nagyon jó új játékunk, Anyu az ágyunkban fekszik, és eldugja a Zitát (aki az én babám). Szeretem keresgélni és onnan tudom, hogy megvan, hogy olyan sípoló hangot ad, amikor hozzáérek, mert Zita egy pisilős-sírós fiú baba.

Jó sok verset is tanultam a napokban. Kétszer kell hallanom és utána már tudom is folytani, ha valaki elkezdi. Énekelünk mindenféle gyerekdalokat és azon szoktam a legnagyobbat nevetni, mikor Anyu elváltoztatott kacsa hangon beszél hozzám.

Reggel, amikor felébredek, azonnal nyomok egy reggeli puszit Anyu arcára, mert szeretek vele ébredni. Olyankor kicsit még hempergünk az ágyban.

Ja és a tejes puszi játék, az nagyon jó kis játék. Cicizés közben kell gyorsan nagy puszit adni Anyu szájára, mert olyan vicces grimaszokat vág nekem a tejes puszira. Nem is értem, hogy valaki hogyan nem szeretheti a tejet, hát még a tejes puszit. Anyu nem szereti.

Zenék, amiket mostanában nagyon szeretek

Pujo két éves

Na ez már azért szülinap volt! Sok lufival, tortával, vendégekkel és ajándékokkal. Anyu meg Domi befestették az arcomat, bohócnak akartak festeni, el is kezdték, aztán Anyu egyszer csak szaladt a lázmérőért és megállapította, hogy lázas vagyok. A festés félbemaradt, színes foltok lettek az arcomon bohócminta helyett, de azért így is jól néztem ki. Kár, hogy éjjel kórházba kellett mennünk! Szerencsére a Doktor néni azt mondta, nem komoly a dolog, és hazaengedett.

Megjegyzés: A képen rosszul van beállítva a dátum. A nap 2010.03.07. volt pontosan. Hiszen ekkor voltam két éves.

Apujo

Valami nagy baj történhetett!!

Eltűnt Apudzso, nem jön haza délutánonként, Anyudzso sokat sír, a többiek meg különösen viselkednek. Ha Apudzsoról beszélnek, olyan halkan sutyorognak, hogy alig tudom megérteni mit mondanak. Pedig annyira csönben vagyok olyankor, egy pisszenést sem hallatok, úgy csinálok, mintha kakilnék a pelenkámba. Szóval, nem tudom, mi történt, de Apudzso hiányzik nekem nagyon. Kitaláltam valamit!! Én leszek Apudzso addig, amíg haza nem jön. Mondtam is a többieknek, hogy az én nevem mostantól Pujo! A Pudzso. Furcsán néztek rám, de azóta Pujo-nak neveznek ők is.

Egyéves lettem

Nem volt nagy csinadratta.Ugyanolyan hétköznapi nap volt, mint a többi. Valami tortafélét próbáltak a számba gyömöszölni, pedig tudhatnák már, hogy úgysem eszem semmit, még ha a szülinapom van, akkor sem. Majd jövőre!

11 hó

Tudok járni! Én nem is gondoltam hogy ez ennyire fantasztikus dolog! Ha tudtam volna, bizony előbb tanulom meg. Mostmár mindenhová ÉN megyek egyedül. Mintha Anyu is megnyugodott volna, látod Anyu, én megmondtam, legalábbis meggondoltam.

Tudok néhány szót is mondani már, persze a legfontosabb szavakat, mint pl cici, babba (labda).

Szóval szépen fejlődöm, bárki megmondhatja.

Hoppá

Megnyugodhatott mindenki, mert végre felálltam. Nem tudom, hogy miért volt ez olyan fontos nekik, de eddig valahogy nem volt még kedvem akrobatikázni. Na, az első próbálkozásom sikert is hozott, de őszintén szólva, azóta sem szeretek cél nélkül álldogálni. Vagy ülök (kitámasztva még) és így rugdosom meg dobálom a labdát, de azt találtam ki, hogy inkább megpróbálok lépegetni. Ez az ácsorgás, ahhoz képest, hogy mekkora ügyet csináltak belőle, egyáltalán nem érdekes dolog. Lényeg, hogy azt mondják, már nem is vagyok Jaball! Valahogy nem szerettem azt a nevet, annyira nem illik hozzám.

Hempergő

A tesóim úgy hívnak, hogy Jabal. Állítólag azért neveznek így, mert nem vagyok valami aktív baba. Na igen, nem mocorgok túl sokat, mert az az igazság, hogy mindenki lesi a kívánságaimat, szóval meg sem kell moccannom, mert szinte a pillantásomból értik, hogy mit szeretnék éppen. Akkor meg inkább tartalékolok a következő hónapokra. Hátha megunnak (sosem lehet tudni) és aztán csinálhatok mindent én, lesz elég dolgom. Szóval maradok nyugiban, amíg lehet.

Anyu izgul, hogy mi lesz, ha nem tudok majd járni meg ilyesmi, de ne izgulj Anyu, majd meglátod a legkisebb fiadat!

No promises

Huh, jó hangos helyen lakom mostanában. Annyi arcot látok magam körül, és úgy szeretem őket! Szeretem, amikor fölém hajolnak, ringatnak, fürdetnek, énekelnek nekem, télleg annyira aranyosak. De a legjobban azt szeretem, hogy Anyu magához ölel és símogatja az arcomat meg a kezemet.

Mostanában van egy kis zenélős játék, amit fölém tesznek és néznek, mintha várnának valami mutatványt tőlem.. Engem ez annyira nem érdekel, sokkal jobbat mutatott a legnagyobb tesóm tegnap, amikor ő vigyázott rám. A telefonját mellém tette és olyan szépen zenélt vele, hogy mindenről megfeledkeztem egy időre. Szerintem el is aludtam közben.

Születésem

Első császáros gyermeke vagyok az Anyukámnak, egyébként pedig a negyedik a sorban.

Amíg Anyu hasában voltam, senki nem is képzelte rólam, hogy milyen tüneményes, cuki kis pasas leszek. Kezdjük ott, hogy hét hónapos pocilakásomig lány voltam. Mármint az ultrahang és az orvos véleménye szerint. Persze én már akkor is fiú voltam, de nem akartam, hogy lássák a kukimat. Jól összeszorított lábakkal takartam magam , amíg egy doktornéni, aki a 4 d-s ultrahangon próbált megmutatni Anyukámnak és az egyik tesómnak, meglátta a pepimet. Na innentől volt nagy sírás-rívás, de ezen már nem lehetett változtatni! Fiú vagyok és kész!

Amikor megismertem Anyut, rájöttem, hogy egész jól elleszünk egymással, olyan szépen mosolyog rám és két akkora cicije van, hogy öröm nézni , hát még bekapni őket! Ebből nem is engedek soha, nem képezheti vita tárgyát az, hogy én igenis cicizek. Nem négyóránkét (ki hallott már ilyet) hanem amikor nekem kedvem van ehhez. És sokszor van kedvem, meg különben is úgy fáj a hasam, ha nem kapok enni !

Anyu azt mondta a többieknek rőlam, hogy olyan vagyok, mint a Braco. Hogy úgy tudok nézni a szemeimmel, mitha a szívébe látnék. Csak tudnám, hogy akkor meg miért sír amikor sokáig néz engem...Ne sírj, hahó, itt vagyok!