2010. november 22., hétfő

Pujo beszél

Pujo halat süt. Nem keceget, mert az naon véres. Nem pangasiust, mert az is naon véres, ez a hal sima csikke lesz.

Ez undi csikke, sima csikkét kell sütni.

Anya keripokizni volt a buliban, Pujo is akar keripokizni, az k...a jó lesz.
Most nem keripokizik Pujo, mert naon esik az eső.
Pujo Hamza haerjával meg PS-ezni, a haerja a Muka.

Pujo elmegy buiba Hamzával, de ott nincs ágy. A buiban. Cicussal megy és azzal a haerral, aki ül a kanapén, és Levivel is.

Erika, Pujo bír beszélni!

Pipike, mi a kedvenc gyümölcsöd?
A nokelli!

Pujo nem beszél csúnyán (bakki..)


2010. július 25., vasárnap

Tictac

Ezen a héten minden nap mentünk valahová. Pénteken Siófokon voltunk, ahol bicókáztunk és sétáltunk egy nagy medence partján, tegnap pedig Emiráéknál voltunk jó késő estig. Kingával játszottam végig, és amikor eljöttünk, átöleltem és adtam neki egy nagy puszit. Szeretem Kingát.
Emira jött velünk, itt nyaral nálunk.
Ma Anyu sütött lángost, ami nagyon ízlett nekem, nem is akartam enni semmi mást egész nap. Kivéve persze a C..I, de ezt már nem is mondom ki, mert nem szeretném, ha Emira megtudná, hogy még, hogy is mondjam, cicizek. Mondtam is Anyunak, hogy bújjunk el valamelyik szobában és ott cicizzünk, ha Emira bejön, akkor pedig majd gyorsan úgy csinálunk, mintha csak játszanánk. Erre nem kaptam, mérges is voltam, de nem sokáig, mert Emira előtt nem akarom mutatni, hogy mérges vagyok. Emira tetszik nekem, szeretem a szép lányokat.
Már egy hónapja, hogy egyáltalán nem használok pelust. Reggel elszaladok valamelyik wc-be, általában a teőtéribe, felhajtom az ülőkét és egyedül belepisilek. Olyan ügyi vagyok! Régebben kaptam ilyenkor egy Tictac-ot, de amióta azt mondtam Anyunak, hogy Tictac van az orromban, azóta nem ad. Jól megijedtek, amikor szóltam nekik, hogy 2 vagy 12 Tictac van a nózimban, szaladgáltak velem mindenfelé. Azóta amikor szólok Anyunak, hogy pisiltem vagy kakiltam, kérek Tictacot, Anyu azt válaszolja, hogy " Vedd ki az orrodból, Szerelmem".

Zene

Anyukám és Apukám Karácsonyi zenéje. Én is szeretem. Remélem idén Karácsonykor már együtt hallgatjuk....

The Corrs- Summer Sunshine Music video

2010. július 17., szombat

Pujo beszél

"Jaj, Pipike, úgy fáj a hasam, mit csináljak, hgy ne fájjon? "
" Kakijj be "

"Tiszuska"

"Bakki Habika"

" Anyu, ne sunyd le a szemed!"

"Minnyá jövök, egy pecc múlva"

" Nincsen semmi belőle"

"Tee, MaciDodo"

"Doda, Dododoka"

" Menj eeel, keress másik gyereket"





2010. július 3., szombat

Erdélyben

Haza akarok menni, haza a városomba, amit festettél, Anyu, haza az ágyamba, mert N E M szeretek itt lenni.
Sírok és hányok és sírok megint, vigyél haza, lécci...

Reggel kimentünk az udvarra és én még nem is láttam ilyen szépet, egy nagy erdőben van a házunk, a patak folyik a kertben és olyan jó a kisvödörrel hordani a vizet a patakból.
Anyu vett nekem egy kis lavórt és Mámóval ma mostunk. Bizony, ruhát mostunk, habzós vízben, annyit pancsolhattam, amennyit csak akartam. Kimoshattam a pingó tartókat, és kiteregettem a ruhákat a szárítóra. Én EGYEDÜL! Remélem holnap is moshatok, mert ez nagyon tetszik nekem.
Anyu elvitt lovagolni. Egy ici-pici pacira ültettek és annyira de annyira féltem! Mindenesetre nem szóltam, hogy félek, mert már egy hete csak azért nyafogok, hogy vigyenek el lovagolni, de nem gondoltam, hogy ez ilyen félelmetes. Koncentráltam jó erősen, nehogy leessek a nyeregből. Nah jó, a végére már megsúgtam Anyunak, hogy NEM akarok lovagolni többet, mert félek. Tudnám, hogy mi ezen a nevetséges. Van úgy, hogy az ember azt hiszi, szeret valamit csinálni, aztán amikor kipróbálja, rájön, hogy mégsem. Én a lovaglással vagyok így.



Az út

Húúú, a fenébe, ki akarok szállni már végre ebből a francos autósülésből, futni akarok és ugrabugrálni. A lábacskáim teljesen elmacskásodtak, bakki Anyu, nem mondtad, hogy Erdély ilyen messze van. Csak megyünk és megyünk, de amikor megkérdezem, hogy hová, egész nap azt hajtogatod, hogy Erdélybe. Oké, csak érjünk végre oda.
Jók a zenék, nem mondom, és amiket tudok énekelni, azokat meg kiváltképp nagyon szeretem, de hányadszorra is hallgatjuk ezt a CD-t?

Készülődés

Jó régen írtam, vagyis írt Anyu rólam. Szegény, jól el van havazva, ahogy sokszor mondja. Készülünk Erdélybe. Amikor kérdezi tőlem Anyu vagy Mámó, hogy "na, hová megyünk Pipike?" Akkor én mondom, mert tudom, hogy Erdélybe. Remélem valami jó hely lesz, mert szeretek csatangolni. Jó lenne, ha lenne ott bicóka, meg olyan motor, ami beindul. Mert olyan nekem nincs.
És fogunk ott biztosan korcsocsózni, Apukám majd megtanít engem és utána hokiütővel fogok én is korcsocsózni, úgy, mint a hokimeccsekben a Tv-ben. Azt nagyon szeretem nézni.
Anyu a bőröndbe pakol, így én most nem atókázhatok a bőrönddel. Amikor Anyu végzett, azért megpróbáltam, de olyan nehéz, hogy meg sem tudom moccantani. Ennyi holmit vinni magunkkal.
Holnap indulunk. Hamza itthon marad, mert vizsgái lesznek, de jön velünk Mámó. Tuti, hogy nagyon jó lesz. Ind u á s!

2010. június 15., kedd

Apukám

Ma találkoztam Attilával, aki az Apukám. Hosszú haja van és olyan mókás dolgokat csinál velem. Azért biztos, ami biztos, nem leszünk azonnal barátok, mert az ember sohasem tudhatja, hogy kiben bízzon, nem igaz?
Anyu olyan aranyos ma, egész nap mosolyog és jókedvű ! Nem tudom, mi történt vele, biztosan örül, hogy van az Apukám.
Azért én közöltem Anyuval, hogy Attila nem az Apukám, az én apukám Apujo, már mondtam százszor és ezerszer. Miért nem lehet ezt megérteni?

2010. május 22., szombat

Tejes puszi

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én úgy szeretem az Anyukámat. Van egy nagyon jó új játékunk, Anyu az ágyunkban fekszik, és eldugja a Zitát (aki az én babám). Szeretem keresgélni és onnan tudom, hogy megvan, hogy olyan sípoló hangot ad, amikor hozzáérek, mert Zita egy pisilős-sírós fiú baba.
Jó sok verset is tanultam a napokban. Kétszer kell hallanom és utána már tudom is folytani, ha valaki elkezdi. Énekelünk mindenféle gyerekdalokat és azon szoktam a legnagyobbat nevetni, mikor Anyu elváltoztatott kacsa hangon beszél hozzám.

Reggel, amikor felébredek, azonnal nyomok egy reggeli puszit Anyu arcára, mert szeretek vele ébredni. Olyankor kicsit még hempergünk az ágyban.
Ja és a tejes puszi játék, az nagyon jó kis játék. Cicizés közben kell gyorsan nagy puszit adni Anyu szájára, mert olyan vicces grimaszokat vág nekem a tejes puszira. Nem is értem, hogy valaki hogyan nem szeretheti a tejet, hát még a tejes puszit. Anyu nem szereti.







Zenék, amiket mostanában nagyon szeretek




Pujo két éves


Na ez már azért szülinap volt! Sok lufival, tortával, vendégekkel és ajándékokkal. Anyu meg Domi befestették az arcomat, bohócnak akartak festeni, el is kezdték, aztán Anyu egyszer csak szaladt a lázmérőért és megállapította, hogy lázas vagyok. A festés félbemaradt, színes foltok lettek az arcomon bohócminta helyett, de azért így is jól néztem ki. Kár, hogy éjjel kórházba kellett mennünk! Szerencsére a Doktor néni azt mondta, nem komoly a dolog, és hazaengedett.
Megjegyzés: A képen rosszul van beállítva a dátum. A nap 2010.03.07. volt pontosan. Hiszen ekkor voltam két éves.

Apujo


Valami nagy baj történhetett!!
Eltűnt Apudzso, nem jön haza délutánonként, Anyudzso sokat sír, a többiek meg különösen viselkednek. Ha Apudzsoról beszélnek, olyan halkan sutyorognak, hogy alig tudom megérteni mit mondanak. Pedig annyira csönben vagyok olyankor, egy pisszenést sem hallatok, úgy csinálok, mintha kakilnék a pelenkámba. Szóval, nem tudom, mi történt, de Apudzso hiányzik nekem nagyon. Kitaláltam valamit!! Én leszek Apudzso addig, amíg haza nem jön. Mondtam is a többieknek, hogy az én nevem mostantól Pujo! A Pudzso. Furcsán néztek rám, de azóta Pujo-nak neveznek ők is.

Egyéves lettem

Nem volt nagy csinadratta.Ugyanolyan hétköznapi nap volt, mint a többi. Valami tortafélét próbáltak a számba gyömöszölni, pedig tudhatnák már, hogy úgysem eszem semmit, még ha a szülinapom van, akkor sem. Majd jövőre!

11 hó

Tudok járni! Én nem is gondoltam hogy ez ennyire fantasztikus dolog! Ha tudtam volna, bizony előbb tanulom meg. Mostmár mindenhová ÉN megyek egyedül. Mintha Anyu is megnyugodott volna, látod Anyu, én megmondtam, legalábbis meggondoltam.
Tudok néhány szót is mondani már, persze a legfontosabb szavakat, mint pl cici, babba (labda).
Szóval szépen fejlődöm, bárki megmondhatja.

Hoppá

Megnyugodhatott mindenki, mert végre felálltam. Nem tudom, hogy miért volt ez olyan fontos nekik, de eddig valahogy nem volt még kedvem akrobatikázni. Na, az első próbálkozásom sikert is hozott, de őszintén szólva, azóta sem szeretek cél nélkül álldogálni. Vagy ülök (kitámasztva még) és így rugdosom meg dobálom a labdát, de azt találtam ki, hogy inkább megpróbálok lépegetni. Ez az ácsorgás, ahhoz képest, hogy mekkora ügyet csináltak belőle, egyáltalán nem érdekes dolog. Lényeg, hogy azt mondják, már nem is vagyok Jaball! Valahogy nem szerettem azt a nevet, annyira nem illik hozzám.

Hempergő

A tesóim úgy hívnak, hogy Jabal. Állítólag azért neveznek így, mert nem vagyok valami aktív baba. Na igen, nem mocorgok túl sokat, mert az az igazság, hogy mindenki lesi a kívánságaimat, szóval meg sem kell moccannom, mert szinte a pillantásomból értik, hogy mit szeretnék éppen. Akkor meg inkább tartalékolok a következő hónapokra. Hátha megunnak (sosem lehet tudni) és aztán csinálhatok mindent én, lesz elég dolgom. Szóval maradok nyugiban, amíg lehet.
Anyu izgul, hogy mi lesz, ha nem tudok majd járni meg ilyesmi, de ne izgulj Anyu, majd meglátod a legkisebb fiadat!

No promises


Huh, jó hangos helyen lakom mostanában. Annyi arcot látok magam körül, és úgy szeretem őket! Szeretem, amikor fölém hajolnak, ringatnak, fürdetnek, énekelnek nekem, télleg annyira aranyosak. De a legjobban azt szeretem, hogy Anyu magához ölel és símogatja az arcomat meg a kezemet.
Mostanában van egy kis zenélős játék, amit fölém tesznek és néznek, mintha várnának valami mutatványt tőlem.. Engem ez annyira nem érdekel, sokkal jobbat mutatott a legnagyobb tesóm tegnap, amikor ő vigyázott rám. A telefonját mellém tette és olyan szépen zenélt vele, hogy mindenről megfeledkeztem egy időre. Szerintem el is aludtam közben.

Születésem



Első császáros gyermeke vagyok az Anyukámnak, egyébként pedig a negyedik a sorban.
Amíg Anyu hasában voltam, senki nem is képzelte rólam, hogy milyen tüneményes, cuki kis pasas leszek. Kezdjük ott, hogy hét hónapos pocilakásomig lány voltam. Mármint az ultrahang és az orvos véleménye szerint. Persze én már akkor is fiú voltam, de nem akartam, hogy lássák a kukimat. Jól összeszorított lábakkal takartam magam , amíg egy doktornéni, aki a 4 d-s ultrahangon próbált megmutatni Anyukámnak és az egyik tesómnak, meglátta a pepimet. Na innentől volt nagy sírás-rívás, de ezen már nem lehetett változtatni! Fiú vagyok és kész!
Amikor megismertem Anyut, rájöttem, hogy egész jól elleszünk egymással, olyan szépen mosolyog rám és két akkora cicije van, hogy öröm nézni , hát még bekapni őket! Ebből nem is engedek soha, nem képezheti vita tárgyát az, hogy én igenis cicizek. Nem négyóránkét (ki hallott már ilyet) hanem amikor nekem kedvem van ehhez. És sokszor van kedvem, meg különben is úgy fáj a hasam, ha nem kapok enni !
Anyu azt mondta a többieknek rőlam, hogy olyan vagyok, mint a Braco. Hogy úgy tudok nézni a szemeimmel, mitha a szívébe látnék. Csak tudnám, hogy akkor meg miért sír amikor sokáig néz engem...Ne sírj, hahó, itt vagyok!