Első császáros gyermeke vagyok az Anyukámnak, egyébként pedig a negyedik a sorban.
Amíg Anyu hasában voltam, senki nem is képzelte rólam, hogy milyen tüneményes, cuki kis pasas leszek. Kezdjük ott, hogy hét hónapos pocilakásomig lány voltam. Mármint az ultrahang és az orvos véleménye szerint. Persze én már akkor is fiú voltam, de nem akartam, hogy lássák a kukimat. Jól összeszorított lábakkal takartam magam , amíg egy doktornéni, aki a 4 d-s ultrahangon próbált megmutatni Anyukámnak és az egyik tesómnak, meglátta a pepimet. Na innentől volt nagy sírás-rívás, de ezen már nem lehetett változtatni! Fiú vagyok és kész!
Amikor megismertem Anyut, rájöttem, hogy egész jól elleszünk egymással, olyan szépen mosolyog rám és két akkora cicije van, hogy öröm nézni , hát még bekapni őket! Ebből nem is engedek soha, nem képezheti vita tárgyát az, hogy én igenis cicizek. Nem négyóránkét (ki hallott már ilyet) hanem amikor nekem kedvem van ehhez. És sokszor van kedvem, meg különben is úgy fáj a hasam, ha nem kapok enni !
Anyu azt mondta a többieknek rőlam, hogy olyan vagyok, mint a Braco. Hogy úgy tudok nézni a szemeimmel, mitha a szívébe látnék. Csak tudnám, hogy akkor meg miért sír amikor sokáig néz engem...Ne sírj, hahó, itt vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése